Testvérvárosi együttműködés lépett életbe a francia Draguignan és Sümeg között - a kapcsolatot a két város polgármestere aláírással szentesítette a Veszprém megyei településen a városházán tartott ünnepi képviselő-testületi ülésen. A veol.hu írja: a francia polgármester kereste meg levélben a sümegi önkormányzatot az együttműködés kapcsán. A kezdeményezés alapjául az szolgált, hogy Kisfaludy Sándor 1796- ban, a császári hadsereg tisztjeként francia fogságba esett, és később Draguignan városban élt. Ennek jegyében érkezett meg hétfőn a francia delegáció Sümegre, hogy megvitassák a jövőbeni együttműködési lehetőségeket, és aláírják a két város közötti barátságchartát. Az eseményen Végh László sümegi polgármester köszöntője után francia kollégája, Richard Strambio polgármester beszédében kiemelte Kisfaludy Sándor irodalmi munkásságát, amelyet a mai napig nagyra értékelnek városukban. Emlékét ma is őrzik, és ez indította arra Draguignan városvezetését, hogy kapcsolatot kezdeményezzenek a költő szülővárosával, Sümeggel. A két település közötti együttműködés a tervek szerint kulturális, társadalmi, gazdasági, turisztikai téren is működne a jövőben, a kölcsönös előnyökre és a barátságra alapozva. (A képen Végh László [b] Sümeg és Richard Strambio Draguignan polgármestere - fotó: sumeginfo.hu/BurgerZsolt)